A Frank Suick csalik története

Amikor vérbeli ragadozóhal-pecások meghallják a „Suick” nevet, rögtön a „Muskie Thriller” csalik jutnak eszükbe. Frank Suick 1899-ben született, az évszázadváltás előtt egy hónappal. A 20-as években kezdett el horgászni a Pelikán-tavon. A 45 km-es út sokkal tovább tartott, mint napjainkban.
Az utat egy öreg Forddal teljesítette a rossz utakon, sorozatos defektekkel. A családnak egy bárja volt Antigoban, ahová a helyi vasutasok gyakran jártak.
Frank összeismerkedett egy munkással, így a tóhoz jutás ezentúl sokkal könnyebben ment. (A vasútvonal a tó mellett haladt.)
Természetesen akkoriban még gőzmozdony közlekedett. 1óra alatt meg is érkezett a tóhoz, ahol csónakot bérelt. Akkoriban nagy divat volt a csalik sleppelése. Elég fárasztó volt ez, mert a csónakot nem motor hajtotta, hanem evezni kellett. Így bizony nagyon sok hal maradt le a horogról az idő alatt ami az evezés abbahagyása és a bevágás között eltelt. Ezt Frank hamar meg is elégelte. Valamikor a 30-as években, egy napon elkezdett egy darab fát farigcsálni, aminek a végeredménye a világhírű SUICK MUSKIE THRILLER lett.
Frank rengeteget figyelte a pisztrángokat. Észrevette, hogy elsősorban a beteg, legyengült pisztrángokat szemelik ki maguknak  a csukák és azokra vadásznak. A beteg halat, ha mondjuk egy merítővel ki szeretnénk emelni, lemerül, de alighogy kivesszük a hálót, újra felemelkedik a vízfelszín közelébe. Ez a hullámzó mozgás kelti fel legjobban a ragadozók figyelmét. Mialatt Frank a prototípust faragta, véletlenül letörte a farokúszóját. Ez a baleset vezetett az állítható nemesacél farokuszony-taghoz. Így már a legelső Suick halacskák különböző mélységekbe merülhettek.

Az első halak színei nagyon egyszerűek voltak, többnyire szürke-fehérek voltak, piros kopoltyúmintával. A fénylő acéluszony a csillogásával és a keltett vibrációval még plusz vonzerőt nyújtott a ragadozóknak. Az első csalik maximum 50 cm mélyre tudtak merülni.
Már az első néhány próba alkalmával kiderült, hogy Frank egy csodafegyvert faragott. Gyorsan szaporodtak a trófeák a garázs falán. (Megjegyezzük, hogy a c&r-ről akkoriban még szó sem volt és a méretkorlátozás 70 cm-nél!!! kezdődött csukára.) Akkoriban még nem voltak a maihoz hasonló botok, orsók, az orsók szinte csak a zsinór tárolására voltak. A botok Caluatta-ból voltak, ami hasonló a bambuszhoz, de ha egymás mellé ragasztjuk őket, sokszorosára nő a teherbíró képessége. Ezekkel a botokkal már közepes távolságokra lehetett a csalit juttatni.

Akkoriban előkének sodrott acélelőkét használtak. Ezek viszont elég törékenyek voltak. Frank alternatívát keresett. Végül a választás a zongorahúrra esett, ami sokkal lágyabb, mégis tartósabb volt a sodrott acélelőkénél. Ezután Frank maga kezdte el gyártani az előkéket. Egymás után érkeztek a rekordjelentések a Pelikán-tóról. 30 csuka 30 nap alatt eddig lehetetlen volt. Mindenki Frank titkát szerette volna megtudni. Akár kifaggatva, akár az ötletet ellopva, de kivétel nélkül a titkot szerette volna tudni. Néhány horgász petíciót írt Wisconsin állam kormányzójának, hogy tiltsa ki Frankot a Pelikán-tóról. A petíciót 60-an írták alá. Ahogy az ilyen szokott lenni, az egyik hivatalnok ezt valóban komolyan gondolta és meg akarta vonni a halászati kifizetéseket a tótól, addig, amíg Frank ott horgászik. Végül a kitiltást nem foganatosították.

Frankék bárja egyre népszerűbb lett, a csukahorgászok találkahelye lett. A legelső Frank féle csalit 1942-ben adták el.
A II. világháború alatt a hármashorgok és a rozsdamentes acéllemez a farokrészhez szinte beszerezhetetlenek voltak. A szükséges fémlemezt autók fékeiből biztosították. A környék autósboltjaiban pillanatok alatt hiánycikk lett a fékalkatrész. A 40-es években a „Muskie Bar” világhírű lett. Itt állították ki a világ legnagyobb trófea gyűjteményét. Mind a bár, mind pedig a kiállítóterem hétvégenkén folyamatosan teltházas volt. Az akkori törvények szerint a bárba nő csak férfi kísérettel léphetett be. Hát igen, az idők változnak…
Suick vérbeli horgász volt. Ha egyszer kiment a vízre, nehéz volt visszacsábítani. A felesége egyszer a helyi újságnak azt nyilatkozta, hogy a férje még álmában is a halakhoz beszél, fárasztja őket, az ágy lábát fogja, mert azt hiszi, hogy az a horgászbot.
Ahogy a csodacsali ismertté vált és Frank sikeres lett, megismerkedett egy filmessel, akivel nem kellett volna…
A filmes egy reklámfilmet akart forgatni a Pelikán-tónál egy csónakmotorról és egy műcsaliról, ami tulajdonképpen Frank konkurenciája volt. Több napnyi eredménytelen forgatás után egy vezetéses horgászatot rendelt a filmes Franknál. Frank, helyi öreg rókaként tudta, hogy hol lehet a legnagyobb csukákat fogni. Pár dobás után meg is akasztott frank egy kapitális, 12 kilós csukát. Mindezt forgó kamera előtt. Néhány hónap után Frank is kapott egy kópiát a filmből. Nem hitt a szemeinek. A filmen ő szerepelt a hallal, de egy másik csalit reklámoztak vele. Attól a pillanattól nagyon óvatos lett a „reklámszakemberekkel.”
Frank a Pelikán-tó koronázatlan horgászkirálya volt. Amikor hivatalosan is megkapta a „Muskie Professor” címet, megkereste a Heddon Tackle, neki kifejlesztett botokkal. Ezekkel a botokkal horgászott Frank egészen a haláláig. Frank legnagyobb hala egy 23 centis csalira kapott és 23 kilós volt.

1951-ben Frank fiai Pete és Jim vették át a csaligyártást. A 9 inches modell évtizedek óta nyerő. Azóta új modellek születtek, 10, 18, 25 és 30 centis méretekben. A csalikat ma műanyagból gyártják, az acélfarokra sincsen már szükség. Igaz, így nem lehet már őket egyénileg állítgatni, de gyárilag tökéletes már a mozgásuk. Az üzemet ma Frank unokája Steve vezeti.
Kevesen tudják, hogy Frank nem csak a csukakirály volt, hanem imádott legyezni is. Rengeteget horgászott legyezőbottal pisztrángra, a csukaszezon előtt sügérre és kisebb ragadozókra.
Frank mindig azt mondta: „Minden csuka-csalis dobozban kell lennie ebből a világ csodájából, mert nem csak a csukákat csábítja el, hanem Önt is.
Enyh én balra, vagy jobbra mozdítása a csali viselkedését pozitív, de akár negatív irányba is befolyásolhatja. Ha fel, vagy lefelé hajlítjuk, a merülését szabályozhatjuk. Mindenesetre ezeket a műveleteket nagyon körültekintően végezzük, mert tönkre is tehetjük a csalinkat!Következő lépés a horgok élességének ellenőrzése. Az életlen horgokat feltétlen cseréljük ki! A kémiailag élezett horgokat, ne fenjük, mert úgysem tudunk még hasonló élességet sem elérni. Viszont a vízparton, vészesetben természetesen megteszi.A harmadik fontos momentum a horogrögzítő karikák ellenőrzése. Ők kötik össze a csalit a horgokkal. Itt gyakori a gyenge minőség.  Kapitális halak vergődés, forgolódás közben könnyedén megnyújtják a gyengébb anyagból készült karikákat, amiből, ha a horog is kiakad, búcsút mondhatunk a zsákmányunknak.A fent leírtak természetesen csak tanácsok, de betartásukkal, lehet, hogy életünk halát sikerül megfognunk. Mert ha nem ült rendesen a horog, kinyílt a karika, már bánhatjuk az elszalasztott lehetőséget.

www.suick.com