A balaton halainak eloszlása

A Balaton az egyetlen tavunk, ahol élesen elválik a különböző halfajok lakta parti öv és a nyíltvíz, vagy vízoszlop. A parti övet a pont – főként a tógazdasági, kitenyésztett nemesponty - , a harcsa, a csuka, a sügér, a kétnyaras, vagy annál fiatalabb dévérkeszeg, továbbá a pirosszemű kele, koncér (göndér), küsz és még néhány kisebb termetű halfaj látogatja, illetőleg lakja. Ezek a halfajok – a biztonságuk érdekében a parti öv védő növényzetét nem szívesen hagyják el, vagy zavarás esetén ide menekülnek. A part közelében lehet fogni a zsákmányolásra ide kifutó ragadozó őnt, vagy balint. A Balaton parti öve nagyvonalú becslés szerint a tófelület egyharmadaára, tehát kb 20 ezer hektárra tehető.

A megmaradó 40 ezer hektár nyíltvíz az a terület, ahol a horgászat szinte lehetetlen és a horgászcsónakból a horgászat – a tó szeszélyes időjárása miatt – veszélyes és rendőrileg tilos. Az elmúlt években néhány horgász merészségéért az életével fizetett. A hajóról való horgászást, bár próbálták, de nem hozott sikert. A nyíétvízben a halnak ugyanis szabad az útja, nem is kíváncsi a horgászok csalijára. A nyíltvíz főhala emberemlékezet óta a kétévesnél idősebb dévérkeszeg, mely csőrszerűen kitolható szájával táplálékért elsősorban az iszapot turkálja, de a nagyobb planktont is megeszi. A Balaton második nyíltvizi hala a garda, amely elsősorban planktonrákokat eszik, sohasem turkál. A süllő az akadókon tartózkodik, vagy a fenék közelében lakó varsintára (Acerina cernua) vadászik, de ha kisebb süllőre, kősüllőre talál, azt is elkapja. (A Balatonban a gyomortartalom vizsgálatok alapján igen gyakori volt a kannibalizmus.)
Ha a Balaton egészét horgászvízzé tennék (ami még ma is törekvés) és a rendszeres halászat megszűnne, vagy más elgondolás szerint időszakos halászatot tartanának fenn, akkor sem nőne a horgászhelyek, a horgászlehetőségek száma, mert alkalmas helyen maximálisan 15 ezer stég helyezhető el. Ez stégenként 2 horgászt számítva 30 ezer horgászt jelent. (Nem számolom ide a hajókikötők mólóin nyüzsgő fiatal horgászokat, akik aligha zsákmányért gyakorolják a horgászatot.) A magyar horgásztársadalomnak tehát csak a töredéke, 8-10%-a „élvezhetné” a halfogás örömeit, ha éppen kapa csalira a balatoni hal. Melyik stégtulajdonos ajánlaná fel a karbantartott horgászhelyét a külföldieknek? Ezek mellé még vezető is kellene. Ábránd az, hogy ide külföldi horgász nagyobb számban jönne!

A szelektáló, időnkénti halászat eredményének a feléért a pontyosítást kellene elvégezni az elgondolás szerint. De a tó nagyhálós halászatához szakértelem kell, melyik halász várna erre az alkalomra munkanélküliként? Utcáról összeszedett emberekkel, eredménnyel aligha lehet a Balatonon halászni. Ha viszont egyszer felszámolták a halászatot, azt visszaállítani már sohasem lehetne. Akkor ismét ki lehetne a gazdája a balatoni halnak, halászatnak?
A többi vizünkben a parti öv és a nyíltvíz nem válik el élesen egymástól, mint a Balaton esetében. Ha bármelyik nagyobb hal nekirugaszkodik, rövidesen a túlsó parthoz ér. A különböző halfajoknak azért kell „ott lenni” vizeinkben, mert ha nincs több faj ott, a sok természetesen szaporodó plankton szervezet használatlanul veszendőbe megy és eközben rontja a víz minőségi állapotát. Minél teljesebb, táplálkozás és élőhely szempontjából sokoldalúbb a halállomány, annál kevesebb lesz a kárbavesző biológiai termék, annál egészségesebb lesz a víz minden élőlénye. A vizeinket nem kerülik el a szennyeződések, melyek – ha nem mérgezőek – a víz tápláltságának, trofitásának növelését eredményezik. A halfajok a víz fokozott termelésének eredményét alakítják át halhússá. A vizekben sok élőlény és hulladék van, ami csak alsóbbrendű állat közvetítésével juthat el a halakhoz.

Forrás: Dr. Woynarovich Elek, Halászat folyóirat 2007/2.
Folytatás a busákkal