horgásszunk.hu horgászboltok, gyártók linkjei, halászháló kötés
horgász linkek
 
dorogma panzió tiszadorogma
 


horgászklub

 







Háromfa - a "zöld pokol" 09.2009

 

Háromfa - a "zöld pokol": két német bojlihorgász kalandja.
Avagy, nem minden arany, ami fénylik

Az autó a legkisebb szegletéig tele van pakolva, indulhatunk az idei háromfai turnéra. A tógazda szokás szerint erős kávéval és pálinkával fogad. Említett még valami krémet és a reményeinket felülmúló, igen jó időt. Be is jött, a hét 95%-ában 30 fokos hőség volt. A természet is megmutatta a maga szépségét, 10 m-re tőlünk jégmadarak vadászták le az apró halakat, éjjel pedig a szarvasbikák bőgését hallgattuk.

A haladagunkat is megfogtuk, de legnagyobb meglepetésünkre kizárólag nappal. A legtöbbjükkel izgalmas csatát vívtunk, néha pedig a tavirózsákkal is, ahová a pontyok a zsínórt húzták be.

 

háromfa



Röviden, tömören a hét végére 8 kifogott halnál tartottunk, a legnagyobb 12 kg-os volt.

Ungarn 2009


Szerdán Andreas "halálos zuhanást" élt át. A reggeli tervezgetés után vízért indult. Maga köré tekerte az AC/DC törülközőjét és eltűnt. Egy óra múlva már furcsálltam, hogy sehol sincsen, aztán a rejtély megoldódott, amikor a 4-es hely felé néztem. A szlovákoknál leragadt vízért félúton. Újabb két óra múlva előkerült és kb 5 cm-re megállt a fapadunk mellett az autóval. Csak annyit mondott: "Nagyon szarul vagyok". Sok a duma... csak a statisztika kedvéért:
3-4 üres pálinkásüveg
kb 3 órányi hányás
összehányt ruházat
beszéd: valami köztes nyelv a német és cseh között
egyensúlyzavarok még másnap is

Nézzük a "turnénk" árnyoldalait:
Előszöris a napijegyek és a csónakbérlet évről évre drágábbak.

Ungarn 2009


A stégek nagy részén lenne mit javítani. sok kettétört deszka, inogó stég, kiálló szögek, pedig ezeket gyorsan meg lehetne javítani, a képen viszont rengeteget dobna. Így folyamatosan a lábunk elé kell néznünk, nehogy egyik lábunkkal a vízben találjuk magunkat.
Viszont a wc-k legtöbbje színültig tele van, ezáltal nem is használhatóak.
A csónakok állapota is hagy kivetnivalót maga után. Rögtön a bűz, ami árad belőlük, a rozoga, gyakran kitört evezőtartó villák.
Valamint a karvastagságú gyökerek, amiknek legtöbbje keresztben van a víz alatt, másik része pedig a víz tetején. Ezek eléggé el tudják rontani egy jó fogás élményét.
Régebben minden stég mellett volt egy kupac tüzifa, ehelyett most a patkányok rohangásznak csapatostul. Végül pedig a hét elelyén Károly által emlegetett harcsák. Kulcstartó méretűtől a 30 cm-es-ig minden méretben jelen vannak és az összes bojliváltozatra "kapnak ", így folyamatos zavarásukkal ellehetetlenítik a pontyhorgászatot.
Ez lenne ennek a tónak a jövője?

Mindent összevetve, azért ismét szép élményekkel gazdagodtunk.

Christian
karpfenfreunde-sachsen.de